Apostolok és tanítványok

Az Evangéliumok, amelyek a korai keresztény gyülekezetek egyházzá szerveződésének az időszakában keletkeztek, úgy mutatják be e látható, hívő közösséget, mint Jézus alapítását. E közöség magja az apostolkollégium, amelynek az a feladata, hogy Jézus tanítványai körét az evangélium hirdetése révén kiszélesítse és az isten országának, a messiási királyságnak az lérkeztét minden nép körében hirdesse.

12 apostol és a 72 tanítvány

Jézus az evangéliumok szerint már működésének a kezdetén megkezdte tanítványainak az egybegyűjtését. Egy alkalommal a Genezáreti-tó mellett megpillantott két testvért, Simon Pétert és Andrást, amint éppen hálót vetettek a vízbe.(Duccio: Péter és András elhívása)

Fölszólította őket, hogy menjenek vele és legyenek emberhalászokká. A testvérek el is hagyták a hálót és csatlakoztak Jézushoz. Nem sokkal távolabb másik két testvért látott, akik atyjukkal hálóikat foltozták. Őket is magához hívta, azok pedig ott is hagyták atyjukt a bárkával együtt és nyomába szegődtek.Conrad Witz: Csodálatos halászat

 

(A Lukács-evangélium - hogy az első tanítványok kiválasztásának nagyobb nyomatékot adjon - mindezt egy csodálatos halfogásról szóló elbeszélés keretei közé ágyazottan adja elő.)

Máskor egy Máté (Lévi) nevű vámost szólított fel a követésére, aki mindenét elhagyva csatlakozott hozzá. Nagy lakomát is adott Jézus tiszteletére, amelyen más vámosok megjelentek.Cavaraggio: Máté elhívása

Ezen a zsidó vallási vezetők megbotránkoztak, hiszen a vámosok a megszálló rómaiak adóbehajtó tisztviselői voltak, akiket éppen ezért bűnösöknek tartottak és megvetettek. Jézus azonban megfelelt nekik: "Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegekenk. Mert nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket, hogy tartsanak bűnbánatot." (Mt 9,12-13)

Fülöpöt az úton látta meg és hívta szolgálatára, Natenaelt pedig (akit a hgyomány Bertalannal azonosít) Fülöp vitte Jézushoz. Natanael először kételkedett Jézus Messiás voltában ("Jöhet valami jó Názáretből?") (Jn 1,45) majd - találkozván Jézussal -, Isten fiának és Izrael királyának vallotta őt.

Fokozatosan növekvő számú tanítványa és követője közül Jézus kiválasztott tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett, s akiknek hatalmat adott az ördögűzésre, a betegségek gyógyítására és a holtak föltámsztására. Majd szétküldötte őket, hogy hirdessék az isten országának elközeledtét. Megjövendölte, hogy apostolait üldözni fogják, de bátorságra is buzdította őket, hiszen minden hajuk szála számon van tartva a mennyek országában. A tizenkét apostolt - nagyjából egyezően - a következőképpen sorolják fel az evangéliumok: Simon Péter, András, id. Jakab, János, Fülöp, Bertalan (Natanael), Tamás, Máté, ifj. Jakab, Tádé, Simon és Júdás.

Jézus a követői közül más, 72 tanítványt is kiválasztott, akiket a tizenkettőhöz hasonló tanításban és hatalomban részesített.