Mechelen (Belgium) Szt. Rumbolds Katedrális

A katedrálist a németalföldön tevékenykedő ír misszonárius, Szent Rumbold emlékének szentelték. A templom építése a 13. században kezdődött, háromhajós, kereszt alaprajzú elrendezéssel. Ekkor épült fel a főhajó, a kereszthajó, a három mellékhajó és a kórus. A katedrálist 1312-ben szentelték fel.

1335-ben a város kezdeményezésére a templomot átépítették, a főhajó belmagasságát növelték, a kórust megnagyobbították, az oltár mögé kerengőt és hét mellékkápolnát toldottak be. Az építkezés feltehetően Jean d'Oisy tervei alapján zajlott. A kórus mennyezetét csak 1451-ben sikerült befejezni. Innentől kezdve minden erőforrást a torony befejezésére fordítottak, illetve 1500-ban egy kápolnát toldottak az északi mellékhajóhoz. A flandriai Mechelen városában található Szent Rumbold-katedrális a Mechelen-Brüsszeli Főegyházmegye főtemploma, illetve a belga egyháztartomány metropolitájának temploma, ezzel a belga katolikus egyház központja is. A katedrális késő gótikus stílusban épült és egyik jellegzetessége 97 méter magas, befejezetlen harangtornya.
Szent Rumbold feltehetően ír vagy skót származású keresztény hittérítő volt. Hittérítői tevékenységét, miután a pápa Rómában felszentelte, Brabant és Holland tartományokban végezte. 775-ben a belgiumi Mechelen közelében halt mártírhalált: gonosz cselekedeteik miatt kiállt két férfi ellen, akik aztán tőrbe csalták és meggyilkolták.
A szent maradványait a tiszteletére elnevezett mecheleni Szent Rumbold-katedrálisban őrzik, egy gazdagon díszített arany ereklyetartóban. A katedrális kórusában található 25 festett tábla mutatja be a szent életét és cselekedeteit.

Mechelen (Belgium) Szt. Rumbolds Katedrális