Mária életének következő fejezetét csak nagyon vázlatosan ismerjük. A napkeleti bölcsek látogatása után a Szent Család Egyiptomba menekült, majd visszatért Názáretbe – így mondja el Máté. Lukács 2, 39. szerint viszont azt gondolhatnánk, hogy a Szent Család azonnal Jézus templombeli bemutatása után visszatért Názáretbe. A lukácsi gyermekségtörténet szerzőjének azonban az volt a célja, hogy bemutassa: a kicsi Jézusban „mindaz, amit az Úr törvényében megírtak, beteljesedett”. Sem a keleti bölcsek, sem az egyiptomi menekülés nem tartozott a törvény megtartásának körébe. Ezért elhagyta a Szent Család további betlehemi tartózkodását és az egyiptomi menekülést, és írói szándékának megfelelően lezárta a történetet a 2, 39. rövid megjegyzésével.
Valójában József és Mária a templomban történt bemutatás után is Betlehemben maradt, ahová át kellett települniük. Elmúlt egy év, vagy még hosszabb idő is, anélkül, hogy valami rendkívüli esemény történt volna, míg egy éjszak a keleti bölcsek felkeltették a szent Családot. E látogatás történetét, ahogy Máté 2,1 – 12-ben leírja, legendának vagy a csodakereső fantázia szüleményének tartják. De ha veszi valaki a fáradságot ahhoz, hogy a nép fantázia szüleményeitől elkülönítse azt, amit a szöveg valóban mond, kiderül, hogy ez a feltevés jogtalan.
A szöveg mágusokról, bölcsekről, Zarathusztra vallásának szolgáiról beszél, akik Mezopotámiában telepedtek le, és ott elsajátították a babiloni csillagjóslást és a csillagászatot. Előzetes számításaiknak megfelelően megfigyeltek egy csillagot, amelyet a Nap jó ideig elfedett nappali fényével, egyszer csak azonban az éjszakában újra látható lett. Ez ennek a csillagnak a Napot megelőző (héliakus) felkelése volt. Ehhez a tisztán csillagászati jelenséghez ezek a bölcsek csillagjós értelmezést csatoltak, miszerint az égbolton tapasztalt változásoknak megvan a megfelelő eseménye a földön is, amelyet helyes értelmezéssel meg is lehet találni. Feltételezések és különböző meggondolások alapján, amelyek számunkra alig ismertek, arra a meggyőződésre jutottak, hogy nyugaton egy királyi gyermek született, aki számukra és az összes ember számára is nagy vallási jelentőséggel fog bírni. Mezopotámiától nyugatra akkoriban egyetlen királyság volt, Heródes királysága Palesztinában, amit a csillag közvetlenül nem árult el nekik, ahogyan a csillag Jeruzsálemről sem beszélt nekik. Ezek ismeretét útközben kérdezősködéssel kellett megszerezniük. A szöveg világosan kizárja azt, hogy a csillag vezette volna őket keletről Jeruzsálembe; hiszen ők a csillagot csak felkelni látták. S nem kis idő telt el a csillag megfigyelése és Jeruzsálembe érkezésük között. A csillag megfigyelése és kiértékelése, a kapcsolatfelvétel egymás között, az elhatározás megszületése, hogy személyesen is felkeresik az újszülött királyt, az utazás előkészítése, a kedvező évszak kivárása, amely lehetővé tette a Szíriai sivatagon való biztonságos átkelést – mindez érthetővé teszi, hogy Heródes később miért a kétévesnél fiatalabb gyermekeket ölette meg. Jézus ugyanis a bölcsek látogatásakor egyéves, vagy valamivel idősebb volt.
Jeruzsálembe érve a bölcsek nem csináltak titkot a dologból. Azt azonban hamarosan megtudták, hogy a királyi házban nincs újszülött. Kérdezősködésük a jeruzsálemi emberekben kétségtelenül azt a benyomást kelthette, hogy ezek a mágusok politikai dolgokban végtelenül naivak, ami a tudomány embereinél nem szokatlan jelenség. Közben azonban a király füléhez is eljutott a hír, hogy kik ezek a bölcsek, és mi járatban vannak. A király ekkor uralkodásának végén volt már, és rendkívül gyanakvóvá vált, érhető tehát, hogy a hír megzavarta. De Jeruzsálem vezető körei is nyugtalanná váltak: vajon e hír következtében kire fog lesújtani a király vak gyűlölete és hatalomféltése? Hogy Heródes kézbe vette a dolgot, az hamarosan kiderült. Megtudakolta illetékes zsidó helyekről, hogy hol kell a Messiásnak születnie. Amint meghallotta, hogy Betlehembe várják, azonnal titkos követet küldött, aki érintkezésbe lépett a király ottani bizalmas emberével. Betlehem mindössze hét-nyolc kilométerre fekszik Jeruzsálemtől délre, így Heródes egy fél napon belül megtudhatta, hogy Betlehemben semmiféle messiási mozgolódást sem lehet tapasztalni.
Ezzel a király számára két lehetőség adódott. Vagy semmi sem igaz abból, amit a bölcsek megfigyeltek, tehát nincs új trónkövetelő; vagy annyira titokban tartják a születését, hogy egyelőre senki sem tud róla. A biztosabb utat választotta, s ezen utóbbi lehetőséggel számolva, titokban hívatta a bölcseket, azaz minden külsőség nélkül, még egyszer kikérdezett tőlük minden körülményt, ahogy a csillagot látták (s hogy miért értelmezték éppen az ő országában születő királyi gyermekre), s még aznap este saját követeiként küldte őket Betlehembe, hogy keressék meg a gyermeket, és hozzanak hírt róla. A bölcseket meglepte, hogy a király nem megy velük, de ekkor még nem sejtették gondolatát. Ha a király velük ment volna, ami szükségszerűen kíséretet is jelentett volna, vagy saját emberei közül adott volna a bölcsek mellé valakiket, úgy senki sem nyilatkozott volna a betlehemi emberek közül a gyermekről. Hiszen ők is annyira bizalmatlanok voltak Heródeshez, mint ő a néphez. Így aztán miután a bölcseket pontosan eligazítottá Betlehem fekvéséről és az oda vezető útról, ezek útra keltek a csillagos éjszakában. A király parancsára megnyitották a város egyik kapuját, amelyen át a bölcsek szinte észrevétlenül elhagyhatták a várost.
Miután elindultak a Betlehembe vezető úton, fenn az égen megpillantották újra azta csillagot, amelyet héliakus felkelésében már láttak. Jeruzsálemben nem figyeltek rá, és a város hideg szellemi atmoszférája után a csillag megpillantása nagy örömet jelentett számukra. „A csillag vezette őket, míg meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt.” Most nagyon kell vigyáznunk arra, hogy bele ne olvassunk a szövegbe olyasmit, ami nincs benne. Az elbeszélés itt különösen szűkszavú, és annyiban naiv, hogy nem beszél oksági kapcsolatokról; csupán a látszó dolgokat mondja el. A bölcsek útja nem tarthatott annyi ideig, hogy a csillag az égen észrevehető helyváltoztatást végezhetett volna. Állandóan a bölcsek előtt volt, mert útjuk dél felé vezetett. Mikor a sötét helységbe megérkeztek, meg kellett állniuk, hogy tisztázzák, hogyan is folytassák a keresését. Bizonyára nem volt kellemes nekik alvó embereket felverni, és érdeklődni egy olyan újszülött után, akinek még a nevét sem tudták. Bizonyára nem egy helyen gorombán utasították el őket. Miközben megálltak, a csillag is mozdulatlanná vált szemükben. S nem azért álltak meg, mert a csillag megállt, hanem a csillag azért látszott mozdulatlannak, mert ők maguk álltak meg; a szöveg nem állítja ennek az ellenkezőjét! Zavarukban felnéztek a csillagra, hogy melyik ház fölött áll, anélkül, hogy előre tudták volna, hogy a csillag tényleg a jó helyre vezette-e őket. A fordulat: „míg meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt”, visszatekintés arra, ami tényleg történt. A csillag azonban itt is megmarad természetes szerepében. Hogy a csillag égen elfoglalt helye a Betlehemben keresett hely megtalálását eldöntötte, ez nem csoda, és a szöveg nem is így beszél róla.
Beléptek a házba, amelyet a csillag mutatott meg nekik, és „megtalálták a gyermeket és anyját” és természetesen Józsefet. A Máté evangélium gyermekségtörténete soha nem nevezi Józsefet Jézus atyjának, mint Lukács 2. fejezetében történik.
Hogy a Szent Család és a bölcsek közötti ismerkedés hogyan történt, nagyon értékes tudásanyag volna számunkra. A szűkszavú leírás azonban erről semmit sem mond, mert amiről nem volt biztos tudása, nem is beszélt. A bölcsek jövetelének nemcsak szimbolikus jelentése volt, hogy Jézus a pogány világ üdvözítője is, hanem különösen Mária hitből fakadó ismeretét mélyíthette el abban az irányban, mint Simeon szava: „világosság a pogányok megvilágosítására”, így nevezte Jézust.
A bölcsek a keleti szokás szerint tiszteletből térdre borultak a gyermek Jézus előtt. Letérdeltek, és homlokukkal érintették a földet annak kifejezésére, hogy egészen szolgálatára állnak. A hagyományos görög szöveget ezen a pontos gyakran „imádásnak” fordítják, de ez a jelentés nem illik bele a szövegösszefüggésbe. Ugyanis semmi alapunk nincs arra, hogy a bölcsek Jézusban az Isten Fiát is felismerték volna.
Mint a pásztorok, a bölcsek is ajándékot hoztak. A három ajándékból joggal következtettek arra, hogy három bölcs érkezhetett. Hogy hogyan fogadhatta József ezeket az ajándékokat, hamarosan kiderül. Úgy látszik, hogy a bölcsek a maguk keletarámi nyelvével könnyen megérttették magukat Józseffel, aki nyugatarámi nyelvet beszélt. Elbeszélhettek neki mindent, ami aztán József közvetítésével az általunk is ismert elbeszélésbe is bekerült.
József figyelemmel hallgatta, hogy milyen érdeklődést tanúsított Heródes a gyermek iránt. József és Mária arcán világosan kifejeződött a felismerés, hogy mindez csak rosszat jelenthet. Mikor a bölcsek ezt látták, maguk is megrémültek. Most fogták fel a király gyilkos szándékát, ami miatt nem tartott velük, hanem követként előre küldte őket. Ha megtartják azt, amit a király kért tőlük, a kezére játszanak, és halálos veszedelembe sodorják Jézust. Mikor a szöveg hozzáfűzi „álmukban intést kaptak, hogy vissz ne térjenek Heródeshez”, az akkori nyelvhasználat szerint azt fejezi ki, hogy Isten úgy irányította őket belülről, hogy most, jobb belátásukat követve nem teljesítették a rájuk bízott feladatot, és nem tértek vissza Heródeshez. Természetesen még azon az éjszakán menekülve kellett távozniuk, hogy életüket meg tudják menteni.
A bölcsek látogatása volt az oka annak, hogy a Szent Családnak Egyiptomba kellett menekülnie, és hogy a betlehemi gyermekeknek meg kellett halniuk. Az egyiptomi menekülésről nagyon keveset tudunk. Egyiptom a maga bálványimádó kultuszával Mária és József vallásos érzésének a borzalom helye volt. Mindketten felszabadultak, amikor visszatérve újra „Izrael földjére” léphettek. József Júdeába akart visszatérni, nyilvánvalóan Betlehembe, ahol a menekülés előtt letelepedett. De Heródes utóda Archelaus, éppen olyan kegyetlennek mutatkozott, mint atyja. Bár valószínűtlennek tűnt, hogy Jézus születéséről és további sorsáról valamit is tudhatott volna Archelaus, mégis biztosabbnak látszott elkerülni őt József, hogy Jézust megóvja ettől a veszedelemtől, régi lakóhelye, Názáret felé fordult, amely Heródes Antipász hatalma alá esett. Igaz, hogy ő is Heródes fia volt, de nem volt annyira zsarnok. Jézus ekkor négyéves lehetett. Ezzel elkezdődött Szent Család számára az az időszak, amelyet a rejtett názáreti éveknek nevezünk. Minden valószínűség szerint ebbe a periódusba esik József halála is.
