Mária menyegzője

A kor szokásai szerint 12 hónappal az eljegyzés után következett el a nap, amikor a vőlegény saját házába vezette a menyasszonyt, és elkezdődött közös házaséletük. Csak veszély idején szegték meg ezt a szabályt, pl. a zsidók második felkelésének idejében (132-135 Kr.u.), amikor a római helyi hatalmak az első éjszaka jogát követelték. Mária korában azonban az országban rend és nyugalom volt.

Mikor Mária három hónapos tartózkodása után visszatért Erzsébettől, látta, hogy József előtt fel kell tárnia helyzetét. Mások társaságában ezt nem tehette, a helyi szokások szerint viszont a jegyeseket nem hagyták magukra. Úgy látszik, hogy az a szerző, aki a Máté evangélium gyermekségtörténetét írta, éppen ezt a helyzetet tartotta szem előtt, mikor a következőket írta: „Krisztus születése így történt: Anyja Mária, József jegyese, még egybekelésük előtt méhében fogant a Szentlélektől. Férje, József, igaz ember volt…” (Mt 1, 18). Miért ez a tapintatos fogalmazás? A görögben a szöveg egy része így hangzik: „úgy találták, hogy Mária méhében fogant”. Ez jelzi, hogy nem József volt az, aki felfedezte Mária titkát, valahonnan mástól tudta meg, mi történt menyasszonyával.

A hír, amit hallott, ezekben a rövid szavakban fejeződik ki: „Gyermeket fogant a Szentlélektől.” A későbbi tépelődéseiből az látszik, hogy Józsefnek csak az a két tény jutott tudomására, hogy Mária gyermeket vár, és hogy a gyermek a Szentlélektől van. S nem Máriától tudta meg, különben kétségei nem lehettek volna. Ugyanakkor, akitől megtudta mindezt, tekintély lehetett előtte, mert nem utasította el hírét, mint badarságot. Itt van a második hely, ahol – igaz, megint csak halvány körvonalakban – Mária édesanyjának alakját láthatjuk. Ő tudott lánya titkáról, meg volt győződve ennek igazságáról, és volt elég tekintélye József előtt arra, hogy rövid közlését ez komolyan vegye. Bármennyire homályos is volt József előtt az egész, annyira mérlegelte a helyzetet, hogy eleve eltekintett attól, hogy Máriát mint házasságtörőt bíróság elé állíttassa. Mivel igaz ember volt, kötelességének kellett volna tartania, hogy a törvényt ebben a pontban is betartsa. De a „Szentlélektől” való foganás felfoghatatlan volt számára. Mert ha ez igaz, akkor Mária bűntelen, ugyanakkor felmérte, hogy ilyen körülmények között el kell válnia Máriától. Ezért döntött úgy, hogy csendben bocsátja el őt. Erre azonban neki válólevelet kellett kiállítania. Hogy hogyan nézett ki egy ilyen válólevél, pontosan tudjuk. Nem tartalmazta a válás okát, de három tanúnak alá kellett írnia, s ezzel lett hivatalos okmánnyá, amely szabaddá nyilvánította a volt feleséget. E válólevéllel igazolta egy másik házassága előtt a nő, hogy szabad állapotú. Hasonló megoldásra gondolt József a Máriával történt titokzatos dolog miatt. De tervét nem hajtotta végre, mert ezzel a megoldással nem tudta volna elkerülni azt, amit viszont el akart kerülni, hogy Máriát szóbeszéd tárgyává tegye. Az ugyanis feltétlenül felizgatta volna a názáretieket, ha híre megy, hogy a vőlegény a kellő napon nem viszi házába menyasszonyát.

„Miközben ezen gondolkodott, álmában megjelent az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fi, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, hiszen a Szentlélektől van áldott állapotban. Fiút fog szűlni, akit te Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.” (Mt 1,20-21.)

Mária nem tudta, hogy Józseffel mi történt. Csak annyit tudott, hogy állapotáról tudomást szerzett, s el tudta képzelni, hogy mekkora csalódást jelentett ez Józsefnek. Nem tudhatta, hogy ezek után mi fog következni, de nem az ő feladata volt ezt a helyzetet megoldani. Mikor látta, hogy József lázasan készülődik a menyegzőre, megnyugodott, hogy úgyis minden rendben van.

Hogy maga a hazavezetés, a menyegző hogyan történt, ezt nagyrészt a tíz szűz példabeszédéből tudjuk (Mt 25, 1-13). Csak azt kell számba vennünk, hogy a példabeszéd egy városi menyegzőt vesz alapul, míg a mi esetünkben egy kis faluról van szó; de főbb vonásaiban egyformán történtek a dolgok.
Barátnői Máriát felöltöztették és felékesítették menyasszonyi díszbe, aztán tréfálkozva, nevetgélve várták a vőlegényt. De József nem menyasszonyához ment, hanem az apához, akivel még néhány részletkérdést megtárgyaltak, és megkötötték a házasságra vonatkozó végső egyezséget. Ezután újra elhagyta a menyasszonyi házat, és örömkiáltozások és ének kísérete mellett elindult hazafelé, miközben Mária barátnőivel körülvéve követte őt. Mivel ekkor már sötétedett, a lányok lámpásokat vittek magukkal, valószínű a férfitársaságban is voltak fáklyák, amivel legalább némileg megvilágították az utat. Amint hazaérkeztek, József barátaival leült a lakomához, ettek, ittak, énekeltek, Mária pedig barátnőivel eltűnt a nyilvánosság elől.

Az ilyen menyegző nem a mi ízlésünk szerint való. Hiszen mint az eljegyzésnél, a hazavezetésnél is hiányzott minden romantika. Még ma sem szokás keleten, hogy a menyasszony és a vőlegény, a férj és feleség mások jelenlétében megcsókolják egymást.
A későbbiek miatt fontos, hogy mikor történt József és Mária házasságkötése. Önmagában bármikor lehetett, de amíg az ellenkezőjéről meg nem bizonyosodunk, azt kell feltételeznünk, hogy József követte a helyi szokásokat. Eszerint pedig a házasságkötés ősszel történt. Akkor is, ma is a palesztinai araboknál az őszi időszak a legkedvezőbb
lagzik tartásához; megtörtént már az aratás, s a szüret is. A föld kiszáradt, egyelőre megmunkálhatatlan, tehát szabad ideje is van a földműveseknek, és fedezete is van a lagzinak. A november végén érkező esőzés előtt a földhöz nem lehet hozzányúlni.

A jó hangulat és a teli éléskamrák bőkezűvé tették az embereket, ami a menyegzőnél fontos mozzanat volt. Senki nem mehetett üres kézzel, s rendszerint természeti ajándékokat vittek. Ebből adhatta a lakodalmas ház a vacsorát, amelyet a vendégek nemek szerint szétválva fogyasztottak el. A kánai menyegző nagyszerű ellenpélda: húsvét közelében járt az idő, a borospincék ekkorra már eléggé megcsappantak, s közel sem állt rendelkezésre annyi bor, mint közvetlen a szüret után (Jn 2, 12-13).