Szentek

Szent Ivó, a jogászok védőszentje

Hélory Ivó a bretagne-i Kermartinban született 1253. október 17-én. Édesapja korai halála után édesanyjára maradt a gyermekek nevelése. Ivó vallásos nevelését jól mutatja édesanyjának ránk maradt intése: "Úgy élj, hogy szent lehess!" Filozófiát, teológiát és kánonjogot Párizsban, római jogot Orleans-ban tanult.
Ivó figyelemre érdemes jogtudományi, elméleti munkásságot nem fejtett ki, de megszerzett tudását annál inkább kamatoztatta a gyakorlatban. Jogi felkészültségét a rászorulók, az elesettek megsegítésére használta. Tanulmányai befejeztével, 1280-ban, diakónussá szentelték, majd szülőföldjén, a rennes-i egyházmegyei bíróság bírája lett. Néhány év múlva azonban már a tréguier-i egyházmegyei bíróságon végez bírói szolgálatot.
Plébánosi szolgálata mellett továbbra is segítette a szegényeket jogi ügyeik intézésében. A pereskedő felek megbékítésére törekedett, az ügyek intézésében igazságos és méltányos volt. Sokat és elmélyülten imádkozott, szigorú önmegtagadásokat végzett.
1303. május 19-én halt meg. Ereklyéi a tréguier-i székesegyházban találhatók. Még életében is sok csodás eseményt kapcsoltak a nevéhez, de közbenjárására, halála után is történtek csodás gyógyulások, imameghallgatások. Tisztelete egész Európában elterjedt, jogász-társulatok és egyetemek jogi karai védőszentként tisztelték.
1284-ben szentelték pappá. Először tredrez-i, majd később louannec-i plébános lett.
VI. Kelemen pápa 1347. június 14-én avatta szentté.

Szent  Ivó, a jogászok védőszentje

Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok ünnepe

Ifjabb Jakab apostol, Alfeus fia, a Jézus által kiválasztott 12 apostol egyike.
Az apostolok felsorolásában a 9. helyen szerepel.
Ábrázolásain kallózófával mutatják, mely vértanúságának eszközére utal. Vértanúsága ugyanis egy posztófeldolgozóhoz kötődik, aki szerszámával agyonverte, amikor az apostolt ledobták a jeruzsálemi templomból. Szent Jakab így lett a kalaposok, posztókészítők védőszentje.

Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok ünnepét május 3-án tartják.

Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok ünnepe

Fülöp és Jakab apostolok ünnepe

Fülöp apostol Jézus tanítványainak, a tizenkét apostolnak egyike. Galileában született, ahogyan Péter apostol és András apostol is, és valószínűleg 80 körül hunyt el a mai Törökország területén.

Fülöp, ez a betszaidai halász jóságos és vidám ember volt. Akinek dolga akadt vele, jól érezte magát a közelében. Semmi sem tudta kizökkenteni nyugalmából. A legvadabb viharban is valami nótát fütyürészett. Szívesen tréfált az asszonyokkal, amikor halat vettek tőle. És amikor gyermekek lesték, hogyan foltozza hálóját, egész tengerészhistóriákat kerekített nekik.

A négy evangélista közül a legtöbbször János evangéliuma említi őt, a másik három evangéliumban csak az apostolok felsorolásában szerepel.

Későbbi hagyomány szerint Fülöp három, prófétai tehetséggel megáldott lányával együtt a kisázsiai Hierapoliszban élt, ott is halt meg. Az apostol egyébként a posztó és kalapkészítők védőszentje. Ereklyéi Konstantinápolyon át Rómába kerültek.

Fülöp és Jakab apostolok ünnepe

Szent Gudula

Szent Gudula szobra a brüsszeli Szent Michael és Szent Gudula székesegyházban található.
Szent Gudula az egyedülálló nők védőszentje. Ünnepe Brüsszelben január 8-án van.
Gudula már gyermekkorában is tiszteletreméltó kisgyerek volt, gyakran járt a moorseli templomba. 712-ben halt meg, a templom ajtaja előtt temették el.
Halála után kb. 100 évvel, földi maradványait elszállították a moorseli templomba, ahol az oltár mögött temették el. 977 és 988 között a szent maradványait Moorselből átszállították a brüsszeli Szent Gorik kápolnába.
1051 körül kerültek a szent maradványai a Szent Mihály templomba.

Szent Gudula

Szent Erzsébet

Árpádházi Szent Erzsébet szobra a Rózsák terén, a templom előtt áll.
Erzsébet 1207-1231-ig élt.

A szobrot Szent Erzsébet halálának 700. évfordulójára Damkó József készítette.
Erzsébetet, mint a szegények szentjét egész Európa szívébe zárta.

Szent Erzsébet

Szent Teréz

Szent Teréz

Szent Titusz

Szent Titusz

Szent Timóteus

Szent Timóteus

Nicolas Paussin: Szent Cecília

Nicolas Paussin: Szent Cecília

Szent László

Szent László


Tartalom átvétel