Újszövetségi Szentírás

A jelenések könyve

Apokalipszissal az Ószövetség kánoni és kánonon kívüli irodalmában találkozhatunk először. Ennek mintájára azonban a keresztények körében is születtek apokalipszisek (pl. Péter apokalipszise, Pál apokalipszise),  ezek közül azonban csa egy, a Jelenések könyve került be a kánonba.

Az Újszövetség egyetlen prófétai könyve tehát a Jelenések könyve vagy Apokalipszis (feltárás, kinyilatkoztatás). Ez a könyv felfogható úgy is, mint összekötő kapocs az Ószövetség és az Újszövetség között. Szorosan kapcsolódik ui. az Ószövetség prófétai könyveihez (különösen Ezekiel és Dániel jövendöléseihez), még inkább pedig a késői zsidó apokaliptikus irodalomhoz (pl. Baruch és Hénoch apokalipsziséhez vagy Mózes mennybemeneteléhez.)

Feltámadás és mennybemetel

Az üres sír

Abban mind a négy evangélium megegyezik, hogy az ünnep elmúltával, a hét első napján, kora hajnalban asszonyok mentek Jézus sírjához. A cél megfogalmazásában azonban már eltérően nyilatkoznak az evangéliumok: Máté és János szerint csupán kegyeletből menek oda, Márk és Lukács szerint pedig azért, hogy megkenék Jézus testét. (Mt 18,1; Mk 16,1; Lk 24,1; Jn 20,1)

A Márk-evangélium - a legrégibb szöveg - a továbbiakat a következőképpen foglalja össze: mikor az asszonyok a sírhoz értek, meglepődve tapasztalták, hogy a kő el van hengerítve a sír bejáratától. Mikor beléptek a sírboltba, nem találták ott Jézus testét. Megpillantottak viszont egy fehérruhás ifjút, aki közölte velük, hogy Jézus, akit keresnek, feltámadott. Az ifjú felszólítota őket, hogy a hírt vigyék meg a tanítványoknak. Ők azonban annyira megrémültek, hogy elemenkültek a sírtól és senkinek semmit nem mertek elmondani. (Mk 16,1-8)

Jézus temetése

Mivel midez készület napján, azaz ünnep előtti napon történt, a zsidók arra kérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítetteklábszárcsontjait és vétesse le őket a keresztről, hogy a holtteste ne mardjanak a kereszten szombaton. A katonák így is jártak el a latrokkal, mikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték el a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, ahonnan azonnal vér és víz folyt ki. (Jn 19,31-37)

id. Jörg Breu műhelye után: Kálvária

Jézus halála

A keresztre feszítésről szóló evangéliumi elbeszélések jelentik a szenvedéstörténet, sőt az egész Jézus-életrajz csúcspontját. Az evangéliumok szerzői e halált úgy értelmezik, mint ahol nyilvánvalóvá vált, hogy Isten megkönyörült a bűnös emberiségen. Azáltal, hogy küldötte (Fia), a kereszthalál vállalásával azonosult a bűn következtében elesetté vált emberekkel, egyben fel is emelte az emberi nemet és megszabadította az elesettségtől.

A keresztre feszítés

A katonák, miután csúfot űztek Jézusból, levették róla a bíbor palástot és saját ruhájába öltöztették. Aztán vállára tették a keresztet és elvezették a Golgotára (latinul a Kálváriára), a kivégzés helyére, hogy ott keresztre feszítsék. Vittek vele két kivégzésre ítélt gonosztevőt, "latrot" is. Útközben találkoztak egy Simon nevű cirenei emberrel, akit arra kényszerítettek, hogy vigye a keresztet Jézus után.

El Greco: Via crucis

A menetet nagy tömeg követte. Az asszonyok siránkoztak és jajgattak, Jézus azonban arra itnette őket, hogy maguk és gyermekeik miatt sírjanak, mert közel van Isten ítélete, amely szörnyű borzalmakat hoz rájuk.

Jan Sanders van Hemessen: A keresztvivő Krisztus

Jézus elítéltetése

Az utolsó vacsora után Jézus tanítványaival az Olajfák hegyére, a Getszemáni (Gecsemáné) nevű majorba ment, hogy ott megvívja haláltusáját és végleg felkészüljön elkövetkező szenvedésére. Míg Jézus virrasztott és imádkozott, tanítványai álomba merültek: egy óra hosszat sem tudtak ébren tölteni vele. Halálfélelmében egy mennyből leszállt angyal erősítette meg. Ekkor felébresztette tanítványait és közölte velük, hogy elérkezett az óra, amikor az Emberfia a bűnösök kezébe kerül. A szenvedéstörténet (a "passió") e nyitányával az evangéliumok zt akarják kodomborítani, hogy Jézus dutatosan, küldetésszerűen, a helyzet uraként nézett szenvedései elébe. (Mt 26,36-46; Mk 14,32-42; Lk 22,39-46)

El Greco: Krisztus az Olajfák hegyén

Az utolsó vacsora

A keresztény hit szerint azért ment Jézus Jeruzsálembe a húsvéti ünnepekre, hogy "mint leölésre szánt bárány" föláldozza magát az emberek bűneiért és a mózesi törvényen alapuló vallás helyett új kutuszt teremtsen.

Jézus halálának előkészítése

Két nappal a zsidók húsvétja előtt a vallási vezetők összegyűltek és tanácsot tartottak, hogy miként tudnák Jézust csellel elfogni és korábbi elhatározásuk szerint megölni. Cselhez azért kell folyamodniok, nehogy zavargás támadjon az ünnepre összegyűlt és Jézussal szimpatizáló nép között. Ezért kapóra jött nekik, hogy a tizenkét tanítvány közül az egyik, karióti Júdás elment a főpapokhoz, hogy megtudakolja tőlük, mit kap, ha a kezükre adja Jézust. Azok harminc ezüstöt fizettek neki. Júdás ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy mesterét kiszolgáltassa nekik.

Jézus bevonul Jeruzsálembe

Az evangéliumi elbeszélések szerint, miután Jézus elvégezte mindazt, amit a Messiásnak el kellett végeznie, Jeruzsálembe, szenvedésének és halálának a színhelyére ment. Mielőtt azonban halálra adta volna magát, még egyszr kimutatta messiási dicsőségét és végleg szakított azsidó vallási vezetőkkel.

"Hozsanna Dávid fiának!"

Jézus - húsvét közeledtével - Jeruzsálem felé tartott tanítványaival. Mikor az Olajfák hegyéhez értek, Jézus előre küldött két tanítványt a szemközti faluba azzal a megbízással, hogy az ott talált megkötött szamárcsikót, amelyen ember még nem ült, vezessék elébe. Mikor ez megtörtént, Jézus felült a szárra és nagy tömeg kíséretében, szamárháton vonult be Jeruzsálembe.

Krisztus bevonulása Jeruzsálembe (Krétai festő munkája 1600 körül)

Halott támasztások

Az evangéliumi csodaelbeszélések csócspontját a halott-támsztási elbeszélések jelentik, mert az evangélisták ezek révéne vélik Jézus isteni hatalmát a leghatékonyaban érzékeltetni. Jézus nevéhez azért is kellett halott-támasztásokat kapcsolniok, hogy ezálta kidomborodjék, hogy ő hatalmasbb a régi idők nagy prófétáinál, akik közül csak Illés és Elizeus támasztott föl egy-egy halottat, míg ő egymag három halotat keltett életre.

A naimi ifjú

Jézus csodái

Az evangéliumok szerves tartozékai a csodaelbeszélések, amelyek Jézust úgy mutatják be, mint nagy csodatevőt, akinek ha csak a ruhája szegélyét érinti is a beteg, meggyógyul. A csoda nem evangéliumi vagy keresztény sajátosság. Csodaelbeszéléseket találunk az Ószövetségben, a korabeli zsidó és hellenisztikus irodalomban egyaránt, amelyek Jézus csodáival minden erőltetettség nélkül párhuzamba állíthatók. Mégsem mondhatjuk, hogy a Jézusról szóló csodaelbeszélések kizárólagos célja az, hogy Jézust besorolják az ókori csodatevők közé. Inkább vagy gyakrabban a példabeszédekhez hasonlíthatók, mert bennük legtöbbször nem a csodák tényén van a hangsúly, hanem az általuk kifejezett mondanivalón.

Hatalom a természeten

A csodaelbeszélések egyik csoportja úgy mutatja be Jézust, mint aki ura a természetnek: képes a vízen járni, le tudja csillapítani a tengeri vihart és tömegeket tud jóllakatni néhány kenyérrel.

Jézus egy este bárkába szállt tanítványaival a Genezáreti tavon. Egyszer csak nagy vihar támadt, úgy hogy a hullámok elborították a bárkát. A tanítványok nagyon megrémültek, miközben Jézus nyugodtan aludt. Fölébresztették és kérlelni kezdték, hogy mentse meg őket. Jézus erre fölkelt, ráparancsolt a szélvészre és a vízre, mire nagy nyugalom keletkezett. (Mt 8,23-27)

Az irgalmas szamaritánus

A Lukács-evangélium tovább viszi a gondolatot, amikor azt a kérdést adja a törvénytudó szájába, hogy kit kell embertársnak, felebarátnak tekinteni és mint ilyet szeretni. Jézus példabeszéddel felelt a kérdésre. Egy embert rablók támadtak meg az úton. Kifosztották, vérsre verték és félholtan otthagyták. Arra haladt egy pap, észrevette, de elment mellette. Ugyanígy tett egy templomi szolgálatra rendelt levita is, aki szintén látta ugyan, de továbbment. Végül egy szamaritánusnak vitt arra az útja (ezeket a zsidók megvetették). Ez, mikor megpillantotta a félholtra vert embert, megesett rajta a szíve. Ezért odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire és bekötözte azokat, majd szállásáre vitte és gondját viselte. Másnap két dénárt adott a gazdának és rra kérte, ápolja a beteget, amí ő visszatér. Ha többet költene rá, visszatértekor megadja neki.


Tartalom átvétel